Politikusnak olyan emberek mennek, akik olyannyira alkalmatlanok mindenre, hogy sem biztonsági őrként,  sem ingatlanügynökként vagy BKV ellenőrként  sem tudnak elhelyezkedni. Ezért nehéz mindig eldönteni, hogy kire is voksoljunk. Az egész választási rendszert sokkal jobban működne, ha azt a személyt, vagy pártot kellene beikszelni amelyiket a legkevésbé tartjuk szimpatikusnak, a legkevésbé akarjuk az ország vezetése közelében látni. Amellett, hogy az emberek sokkal jobban szeretnek valakiről rosszat állítani, mint jót, kvázi valaki ellen szavazni, mintsem mellett, ez a tipusú szavazás arra kényszerítené a politikusokat, hogy minél kevesebb marhaságot beszéljenek, ergo: legalább csendben maradnának.

Taktikai szavazásnak azt nevezzük, amikor apu és anyu teljesen lenullázza egymás  szavazatának  értékét azzal, hogy egy-egy szavazatot leadnak az egymással rivalizáló erőkre.  De ezt persze nem nyíltan teszik, és ha nem titkos lenne a szavazás, akkor párkapcsolatok, házasságok százai futnának zátonyra a választás másnapján. Vannak olyan emberek akik szeretik annyira titokban tartani a preferanciájukat, hogy otthon maradnak és el sem mennek szavazni. Ilyen módon soha senki ki nem találja, hogy melyik oldalhoz húz a szívük. Legfeljebb a Gestapo szemléletű pártok akik eddig nem nagyon kaptak többet 3 százaléknál. Na, de majd most!

Az ok, amiért egy szavazáson igen alacsony a részvételi arány, az az, hogy a legtöbb szavazóhely olyan helyen van, ahová a hétköznapi, XXI. századi  emberek nem nagyon járnak. Ilyen például a könyvtár vagy egy iskola! Ha a például egy plázában, vagy egy talponállóban is lehetne szavazni, hosszú sorok kígyóznának a fülkék előtt.

Kicsi országunkban olyan nagyszerű rendszer van, hogy bemegyünk egy fülkébe, hogy válasszunk a miniszterelnök-jelöltek közül, és végül kapunk egy helyi idiótát a szavazókörzet parlamenti képviselőjeként. Ezért van az, hogy amikor a miniszterelnököt interpellálják, akkor olyan érzésünk van, mintha egy elmegyógyintézet ápoltjai szólalnának fel.

A szavazófülkék kinézetre valahol a mobilvécé és a gyors igazolványkép készítő bódé között vannak., és mindenki úgy is érzi benn, hogy most valami obszcént vagy hülyeséget kell csinálni. Ha már a szavazófülkében történő tevékenységeknél tartunk, akkor büszkén állapíthatjuk meg, hogy technológiailag eredményességben jóval az USA előtt járunk.  Ugyanis mi nem műanyag lapokat lyukasztgatunk, vagy tévék képernyőjét tapogatjuk, hanem egy tollal ikszet teszünk egy papírra!

Már benn a fülkében, ha elég szerencsések vagyunk akkor a szavazólapon vicces nevet találhatunk. Ilyenkor mindig erre az emberre kell szavazni, mert gondolhatjuk, hogy mennyi ugratást kellett kiállnia általános iskolában és attól olyan frusztrált lett, hogy politikus szeretne lenni. Meg kell adni neki ezt az örömöt- ez is a demokrácia szépsége!

Az életben nem csak biológiai-, de politikai serdülőkor is van. Egyik reggel hirtelen felkelünk és felismerjük, hogy balosok, vagy jobbosok vagyunk, és onnét kezdve semmilyen kampány, propaganda, vita ezen meggyőződésünket meg nem változtatja, még akkor sem ha a választott oldalunkon már csimpánzok a jelöltek.

Különös módon,  vannak olyan emberek is, akik ahogy öregszenek, úgy vándorolnak át a politikai paletta ellentétes oldalára.  Bár ugyanezt teszik a politikusaik is, így nagy változást nem tapasztalnak!

Mindenki meghirdette a programját, vagy amit annak gondol, teljes gőzzel dübörög a választási kampány! Egy kis útmutató arra nézve, hogy hogy is kell politizálnunk!

Mindenki tudja, hogy társaságban nem illik politikáról beszélni, mert csak feldűhítjük a többieket. Azok az emberek akik főállású politikusok lesznek tudatosan és szándékosan éjjel-nappal dühítik az embereket. Egy balos-jobbos nézetű politikai környezetben ha valamelyik oldal mellett elkötelezzük magunkat, akkor mi is tudatosan és szándékosan lemondunk az agyunk egyik felének használatáról. Ebből adódóan nem meglepő, ha a politikusok egymást gyakran féleszűként kezelik. Az a baj, hogy aztán minket is.

Ha valahová el akarunk jutni a politikában, akkor a legjobb, ha fiatalon kezdjük. Így több időnk van balra-jobbra lengedezni, kipróbálni minden oldal minden szegletét, hogy végül ráleljünk a nekünk legjobban profitáló helyre a politikai ingajátékban. Ennek az egyedüli veszélye az, hogy minden más párttársunk ezt teszi, és egy idő után újra azok vesznek körül akiket ezt megelőzően otthegytunk, vagy vérmérséklettől függően elárultunk, hátbatámadtunk. De ez mégsem akkora baj, mert ők is ugyanezt tették velünk, így elérkezik egy új idő, egy új, örök és megbonthatatlan szövetség megkötésére.

Gyakran az emberek azért kezdenek el politizálni, mert azt szeretnék, ha a gyerekeiknek már jobb lenne. Amikor ezt megteszik, akkor köszönetként a gyereiktől azt kapják, hogy azok felnővén a politikai paletta tőlük legtávolabb eső mezején kezdenek el tevékenykedni.

A politizálás helyi szinten érdemes elkezdeni azzal, hogy jelentéktelen őrültségekről, mint például, hogy két méterrel idébb, vagy odébb helyezzen el pihenőpadot a tó körül az önkormányzat,  szenvedélyes és indulatos vitákat generálunk. Már itt érdemes elkezdeni a frakciózást a klikkesedést azzal, hogy a mulyább embereket hamis ígéretekkel megtévesztjük! Tökéletes győzelmet akkor érünk el, ha egyáltalán nem lesznek padok a tó körül, mert az erre szánt pénzt az egymással szembenálló frakciók elköltötték a saját független szakértőik által készített tanulmányokra. Ilyenkor egyértelműen a másik oldalt kell hibáztatni.

Választási kampány idején az utcákon megjelennek a plakátok. Ha azt szeretnénk megtudni, hogy ki az a pár ember akikkel az adott környéken azidőtájt a legkevesebbet és a legvonakodóbb módon beszélgetnek az emberek, valamint kit ikszelnek ki minden party és grillezés meghívotti listájáról akkor csak a plakátokra kell pillantani.

Hogy jó politikusokká váljuk képesnek kell lennünk arra, hogy nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel beszélni mindenről, kivétel a feltett kérdésre adandó igaz válasz! Szintén elengedhetetlen, hogy feltétlen hűségünkről biztosítsuk Orbán Viktort, illetve más pártoknál azt a személyt, aki épp abban a hónapban a pártelnök. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a háta mögött ne vegyünk részt a belső ellenzék munkájában és szövetkezzünk a megdöntésére. A folyamat csúcspontjára akkor érünk el ha már mi vagyunk a párt elnöke, és magunk hozunk létre egy belső ellenzéki platformot a saját eltávolításunkra, mert így kontrollálni tudjuk az eseményeket! Végül pedig, igen szoros kapcsolatot kell fenntartani az emberekkel. (Figyelem, az utca emberével való beszélgetés még oké, de a pártiroda titkárnőivel, asszisztensivel fenntartott szexuális kapcsolat már túlmutat ezen a célon!)

Háromféle ember kopogtathat a magyar ajtókon: a szerelő, a jehovista és a kopogtatócédulát gyűjtő aktivista és mindegyik azt ígéri, hogy valamit megjavít. Hacsak nem nagyon-nagyon-de nagyon magányosak nem vagyunk, vagy végzetesen elvízkövesedett a mosógépünk fűtőszála, egyiket se engedjük be! Ne feledjük, ha a politikusok valóban meg tudnának javítani valamit, vagy lenne valami hasznuk, akkor benne lennének a Kisokosban vagy a Yellow Pages-ben!

Ha valóban meg szeretnénk váltani a világot, akkor valamilyen, a média figyelemének felkeltésére alkalmas akciózásba kell kezdenünk. Vagy nem kell akciózni, ha épp birtokoljuk a médiát. Mivel az utóbbi kevesebb embernek adatik meg, így marad a Mozgalom A Humánus Denevérszögecselésért akciócsoport vezetésének felvállalása! A másik módja a dolgoknak, ha jelentős üzleti sikereket érünk el és nagytételben felvásároljuk a politikusokat!

Természetesen nem olyan módon, hogy közvetlenül pénzt adunk értük vagy nekik, hanem azt tesszük amit senki más: meghívjuk őket beszélgetni, grillezni!